IBM-Simon

Az első okostelefon szinte már régiségnek számít

Szinte hihetetlen, de már 20 éve is voltak valódi okostelefonok. Az első ilyen készüléket az IBM dobta piacra még 1994-ben.

Az IBM Simon nevű mobilról van szó, amit a saját idejében még nem is neveztek okostelefonnak, hiszen a fogalom csak kicsit később alakult ki, de a képességei révén simán kiérdemli az eszköz az “okos” jelzőt.

ibm-simon-01

Az első okosmobil fél kilogrammot nyomott a mérlegen, és formára is egy igazi tégla volt. Ennek ellenére nem volt olcsó, nagyjából 400.000 forintnak megfelelő összegbe került, és még így is nagyon jól fogyott: fél év alatt 50.000 darab talált gazdára belőle az USA-ban.

Az IBM Simon érintőceruzával is fel volt szerelve, és volt rajta többek között email kliens és naptár. A készülék ráadásul különböző alkalmazásokat is tudott futtatni, azaz rengeteg mindenre alkalmas volt.

 

“Az első okostelefon szinte már régiségnek számít” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Wow, ezzel még nem találkoztam, de az első okostelefonos emlékeim között a Sony szerepelt. Az én első eszközöm egy Sony Ericsson Satio volt, jóval az okostelefonok megjelenése után, de azért még jóval az Android elterjedése előtt. Smybian oprendszerrel, ami ugye Nokia.

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.