regi-zsebora

Órák – Üdv a jelenben

A régmúlt időmérési eszközei után érdemes azokról is számot adni, amiket manapság használunk a pontos idő meghatározására. Ezek közül néhány több száz évre nyúlik vissza, de az igazán modern órák csak pár évtizede jelentek meg.

Mechanikus órák

A technológia fejlődésével szép lassan elérkeztünk a mechanikus órákhoz is, amik már egész komoly szerkezetnek számítottak, legalábbis mindenképpen összetettebb elven működtek, mint egy napóra vagy homokóra. Sokan talán nem is gondolják, hogy az első mechanikus órát már a XIII. században elkészítették, viszont ezek még nagyon sok helyet foglaltak, sokszor külön épületet építettek csak az óra tárolására, de azért nagyrészt kolostorokban, templomokban és a fontosabb központi helyen álló épületekben kaptak helyet. Ekkor leginkább még csak rugós és mozgósúlyra épülő órákat kell elképzelni.

mechanikus-karora

Pár száz évvel később, a XV-XVI. században jelentek meg a jóval kisebb és precízebb mechanikus órák, amiknek már kevesebb volt a helyigényük is, így az emberek számára elérhetővé váltak a faliórák, karórák és zsebórák is. Az igazi nagy ugrás azonban csak a XX. század elején következett be, amikor is elkezdődött az olcsó órák tömeggyártása, így már szinte bárki megengedhette magának, hogy saját órája legyen. A régebbi időkben az óra igazi státusszimbólumnak számított hiszen egy díszes zsebórát csak az igazán jómódúak engedhettek meg maguknak. Gyűjtök körében egy régebbi és jól működő ritka óra igazi kincsnek számít.

zseborak

Ezek a modernebb órák már hajszálrugós vagy ingás felépítést használtak. Az előbbi inkább a kisebb zseb- és karórákban, míg az ingás rendszert főleg az álló és faliórákban volt megtalálható. Az időmérésben ezekkel a technikai megoldásokkal már egész jó eredményt értek el, hiszen naponta 1 másodperc pontossággal meg lehetett határozni az aktuális időt.

Modern órák

A mechanikus szerkezetek már tényleg elég jók voltak, de nem vehették fel a versenyt a XX. század második felében megjelent modern kvarc és atomórákkal, amik jelenleg az időmérés csúcsát jelentik. Atomórákkal a hétköznapi életben nemigen fogunk találkozni, hiszen ezek igen komoly szerkezetek, amiket a nagyobb kutatóintézetek és állami intézmények birtokolnak csak.

karora

A kvarcórák viszont a jelen korban is elérhetők az átlag emberek számára és ezek már tényleg az a szintet hozzák, amire nekünk szükségünk van, hiszen ezen órák működése már a kvarckristály rezgésén alapul és 30 évente csupán egyetlen másodperccel térnek el. Pár száz forinttól több millió forintig válogathatunk az órák között, így egyszerű használati tárgy helyett, akár egy díszes ékszer is díszítheti a csuklónkat. Az olyan híres és igen borsos árú órák, mint pl. a Longines, Rolex, TAG Heuer mindenki számára ismertek, de ha igazán egyedi órára van szükségünk, mint a Hublot Diamond vagy a Patek Philippe 1527, akkor akár több millió dollárt is otthagyhatunk a pénztárnál.

Okosórák

Igaz nem igazán tartoznak bele a régiségek témakörébe, de az okostelefonokhoz hasonlóan már okos órák is léteznek.

Egy okosóra rengeteg funkcióval bír az idő mérésén túl. Követik a napi tevékenységünket, számolják a lépéseinket és az elégetett kalóriát, jeleznek ha üzenetünk vagy nem fogadott hívásunk volt, sőt, akár még telefonálhatunk is a segítségükkel. Ezek az eszközök csak pár éve jelentek meg a köztudatban, de máris hatalmas népszerűségnek örvendenek. Az áruk nagyon változó lehet, már 20-30 ezer forintos áron is vannak használható darabok, de a komolyabbakért százezret is ki kell fizetnünk.